Kuplung
szerencsés kutya, mert rövid szőrén nem látszik meg a gondozatlanság, bár már
hetek óta az utcákat járja.
Most egy
megszokott útvonalon ballag. A fal mellett osonva szaglászik. Az emberek a
járdán dolgukra sietnek, mint a robotok, rá sem hederítenek. Nincs idejük egy
kóbor ebbel foglalkozni. A következő sarokhoz igyekszik éppen, ahol egy konyha
működik, tudja, ott mindig talál valami maradékot.
Útközben
arra gondol, milyen nagyszerűen indult az élete. Mikor megszületett, finom
konzerveket, halat, csirkét, marhát evett. Mindennap sétáltatta a gazdája,
ismerős fákat szagolhatott végig a parkban. Amikor az unokák látogatóba jöttek,
a gyerekek szinte elkényeztették. A Burkus nevet ragasztották rá, és igazi
kényelmes, királyi életet élt.
Sokat
ugrándozott önfeledten, fajátékaira még ma is jól emlékszik. Amikor gazdája
leesett a lábáról, és többé már nem volt, aki sétálni vigye, az ágy mellett
őrizte a beteget. Már nem tudhatta meg, mi lett vele, mert egy alkalommal a
gazda fia elvitte egy menhelyre. Itt is rendesen kapott enni, játszott
társaival, sok látogatóval kacérkodott.
Ám ez sem
tartott sokáig. Fekete ruhások jöttek, akiknek nem tetszett a hely, és
szétvertek mindent. Akkor indult útnak először a világba, menekült a dühös
emberek elől. Kóbor eb lett belőle.
Furcsa
nevét legutolsó gazdájától kapta, három évet töltött egy autósiskolában. Jó
dolga volt, egymást követték a finomabbnál finomabb ételek, amelyeket az iskola
oktatói adtak neki. Mivel mindenki más időpontban érkezett a telephelyre, ezért
senki nem tudta, hogy ő evett-e már valamit. Aztán eltűntek az autók, az
emberek, a gazda. Az iskola bezárt. Egyik napról a másikra üres lett a
telephely, és ő egyedül vakkantgatott egész álló nap, mire végre valaki
rányitott, és hozott valami harapnivalót. Amikor az egyik napon estig sem jött
senki, akkor kiszökött egy laza kerítésdrót alatt. A telepen vackot és új nevet
is kapott, most megint utcára került.
Még
emlékszik, hogy régen fanyalogva fordult el a nyers hústól, inkább addig
éhezett, amíg nem talált egy jóakarót, aki szendviccsel, főtt maradékkal
kápráztatta el.
Ma már a
lenyúzott bőrt sem veti meg. Piszkos papírokon alszik, és megosztja helyét a
bogarakkal, legyekkel és patkányokkal.
Most
befordul a sarkon egy zsákutca felé, megáll, körülnéz. Érzi, hogy itt csapdába
is eshet, de elég szélesnek találja az utcát, hát bátran besétál. Magabiztosan,
nem először jár itt. Ezúttal süteménymaradékokat és főtt tésztát is talál. A
tésztán pikáns utóízt érez, amire a régi gazdája mindig azt mondta:
− Ez már
megsavanyodott, ezt nem eheti meg az én kutyám! − azzal ezt az ételt leszűrte,
és zacskóban a kukába tette.
Most ez
is fenséges étel volt, és közben az sem zavarta, hogy a sarkon három ember
sétál be. A csapóajtón kirángatják hosszú fehér köpenyénél fogva a szakácsot.
−
Ember, átgondoltad, amit kértünk? − szólt egy magas, kopasz, feszülő pólós
férfi a kicsi, törékeny szakácshoz.
−
Ez a konyha mindig a családunké volt, régen itt áll, és még senkit nem zavart
ez a szag! − mondta reszketve a zsíros köpenyes, alacsony emberke, és alig
fejezte be a halk mondanivalóját, egy nagy pofon repítette a fal mellett sorba
rendezett zsákok mellé.
−
Nem érted, hogy büdös vagy? − kiáltotta utána egy másik férfi, aki jóval kisebb
volt a többieknél, de a széles vállak mellett magabiztosnak tűnt, ami a társak
erőfölényének is köszönhető.
−
Takarodj innen, nem érted? Te vagy a büdös, nem a konyhád! - üvöltötte
felsőbbrendű hangsúllyal egy harmadik, azzal odalépett, és a zsebéből előkapott
késsel lesújtott a még földön fekvő reszkető konyhásra. Majd újra és újra!
Hátralépett, és csak ennyit mondott:
−
Büdös kutya! Most már érted? − azzal a három férfi komótosan kisétált a
zsákutcából, és eltűnt a sarkon.
Kuplung,
a tapasztalt, sokat megélt eb tudja, hogy holnap másik hely után kell néznie,
mert itt többé nem talál maradékot.
Geo Radno
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése