Kuplung, az igazi nyomozókutya

Kuplung végre, nagy nehezen megszabadult attól a vak embertől, aki mellett eltöltötte utóbbi napjait. Már régen érett a szökés, mert állandóan a fejére koppintott fehér botjával, ha kicsit előrébb merészkedett tőle. Ez nagyon idegesítő volt számára.

  Egyszerre csak óriási forgatagban találta magát, hát ez a piac. Legalkalmasabb hely arra, hogy megszökjön. Az éhség is kínozta már, legalább egy hete nem evett rendes ételt. Folyton valamilyen ismeretlen ízesítésű vízben kapott áztatott, száraz kenyeret.

  A piacot kerülgetve egy rést, kaput keresgélt, hogy a bentről mindenfelől áradó füstölt húsok szagának közelébe jusson. Aztán végre kinyílt egy kapu, amelyen egy furgon gurult be és ő azonnal utána eredt. Aztán elbújt a teherautó alatt. De milyen jól tette! Nagy ládákban finomságokat kezdtek pakolni az orra elé. Sonka, kolbász és ezer íncsiklandozó illat ingerelte. Aztán, amikor senki nem figyelt, gyorsan megragadott egy ládából kilógó füstölt csontot, de nem akármi volt az! A többi részét nem látva, csak a kirángatása után jött rá, hogy ez bizony egy jókora disznócomb. Na, ez már megvan, de még menekülőre kellett fognia. Sikerült is nagy lendülettel eliszkolnia egy eldugott sötét sarokba. A nagy kiabálást követően megvárta rejtekhelyén, hogy elcsituljanak a kedélyek. Éppen azon törte a fejét, hogyan vihetné még jobb helyre a zsákmányt, amikor különös és megmagyarázhatatlan dolog történt. Egy nagy darab ember hajolt hozzá és nagyot sózott rá a kezében tartott sétabottal, de olyat, hogy csillagokat látott. Alig eszmélt a sokkoló élményből, mire a bot gazdája eltűnt a sokaságban, a nagy zsákmányával együtt.

   Nem jól kezdődött ez az újabb kaland, amely már ismerősnek tűnt neki a kóborlásaiból. Nagyot sóhajtva gondolt az elkövetkező szűkös napokra, hacsak nem talál valakit, aki pártfogásába veszi.

Némi eredménytelen koldulás után szédelegve és szomorúan vette az irányt a kijárat felé. Valahogyan a lábak között szlalomozva a kijárat helyett mégis a kijárat melletti portásfülkében találta magát.

  Jól is tette! Két személy tartózkodott a kis helyiségben. Éppen ettek valamit, de szinte állandóan ki-be járkáltak, közben az embereket figyelték, na meg a táskákba kukkantottak bele véletlenszerűen. Valamit kerestek, vagy valakit? Nem igazán tudta Kuplung, de érezte komoly helyre került.

 – Nézd, Pistu! De helyes kis kutyus! – szólt a társának a pocakos, karszalagos ember. A másik vékony férfi, aki valamivel fiatalabbnak látszott a nagydarabnál, csak egy pillantást vetett felé. Szóra sem méltatta. Most éppen ő figyelt az ajtóban állva. Több szó sem esett, viszont finom szalámis kenyeret kapott a pocakos embertől, amivel igazán elégedett lehetett. Már nem is volt éhes. A nagy combot is elfelejtette.

 Hálásan kuporgott le az ajtó melletti asztal oldalához.

 – Most egy kis heverészés következik – gondolta kutyánk. –  Utána majdcsak lesz valahogy!

Talán ha fél órája lehetett a portásfülke ajtajában, de máris úgy tűnt, mintha mindig ott lett volna.

A nagy sürgésben csak az illatokat pásztázta Kuplung és ehhez a szemét sem kellett nyitva tartania.

A sokféleségből, aztán egy ismerős illat keltette fel érdeklődését. Közeledett. Előbb csak felfigyelt, majd felismerte, ez a zsákmány comb illata és aki közeledik, nem más, mint a sétabotos férfi. Ahhoz képest, hogy bottal járt, nagyon is gyorsan iszkolt kifelé. Ezt Kuplung is észrevette, és biztos volt benne, hogy az ő combjával akar meglépni. Több sem kellett a mi jó kutyánknak, felpattant. Csaholással az ember kezében lévő szatyornak esett, amelyben a nagy darab comb dagadozott kifelé.

Bár a következő percben már tudta, nagy hiba volt, hiszen a járóbot feléje emelkedett és lesújtani készült. Aztán csoda történt! A bot nem csapott le. Azonban a pocakos portás megragadta az embert és visszautasítást nem ismerő határozottsággal a fülkébe invitálta.

 – Azonnal kérem a táskáját megmutatni, zsebeket kiüríteni! – szólította fel a meglepett férfit.

 – Na, itt nekem semmi dolgom – gondolta a kutyánk és ismételten leheveredett, gondolta, majd meglép, ha már elültek az események és eléggé kipihente magát.

  Ami ezután történt, álmában sem gondolta volna, azt sem, hogy hamarosan őt ünnepli mindenki.

Az ő comb-tolvaja nem kicsi fogásnak bizonyult. Ami előkerült tőle, az még egy zálogház készletnek is elment volna. Ékszerek, igazolványok, pénztárcák sora került elő a létező minden nyílásból a botos férfi kabátjából. Jött a rendőrség is, elvitték. Az ünneplés nagy volt, de a babér a kutyánké lett. A legnagyobb zsebtolvajt fülelte le véletlenül. Volt ott egyből minden földi manna. A húsboltos finom csontot hozott neki, a kifőzdés is egy egész pár debrecenit rakott elé. Tejet kapott a tejcsarnokostól, és még ezernyi apró ajándékot.

 – Ez kérem egy valódi csoda, csoda ez a kutya! – mondta kicsit később egy rádiós riporternek a pocakos, mintegy kinevezve magát a Kuplung sajtószóvivőjének! – Hetek óta keressük ezt a zsebest, szinte már rablás, amit itt művelt és aztán megjelenik a semmiből ez az áldott okos kutya és egyszeriben elkapja, mintha csak ezért vezényelték volna ide. Ez kérem, egy igazi nyomozó kutya! – ismételte még számtalan riporternek a pocakos portás.

  Kuplung csak pislogott, na nem annyira a dicséretek miatt, inkább, mert annyira teleette magát, hogy mozdulni sem tudott. Minden újabb riporter megjelenésekor büszkén mutogatták, és fényképezték mindenféle újságoktól érkezett fotóriporterek.

Kuplung híres lett! De!

  De Kuplung nem volt elégedett, hiszen az ő disznócombjával senki sem foglalkozott. Igaz, ezerszer kapta vissza a négylábú egyetlen combja helyett a legjobb finomságokat. De az a rágós comb akkor is az övé volt egyszer, ha csak rövid időre is.

  Legnagyobb bánatára ezzel senki sem törődött már!

Geo Radno

Tízemeletnyi idővonal

  Valahol a nagy kerek föld egy nagyvárosában él a filozófusunk. Minden este kiül a tizedik emeleti teraszára elszívni a napi pipáját. Ilyenkor kicsit kiszabadul a számítógép virtuális cselekvéseiből az igazi, valós világba. Évek óta figyeli a szemközti ház ablakain keresztül az ott folyó életet.

  Mint megannyi Facebook fiók, ahol az erkély, a nagyszoba ablaka, a kis szoba ablaka és a konyha látható, mintha csak egy idővonal lenne. Jól ismeri azokat, akik ott élnek, bár őt nem ismeri senki. Jól ismeri őket még akkor is, ha nem tudja a nevüket. Mégis mindegyiknek van neve, igaz, csak becenév. A hatodikon egy "Macskás" család él, ahol minden tavasszal úgy örülnek az újszülött macskáknak, hogy aztán a parkot cédulázzák be az "ingyen elvihető cicusok" felirattal. Jóval felette, kicsit jobbra, egy örök videóbarát, "Dilis vidis" nézi minden este hét órától hajnalig az ablakkal szemközti falra kivetített filmeket. Jól látszik az erkélyen át, sőt, nyáron még hallható is, amint a nyitott ablakon kiszűrődik a film dolbi suround hangzása.

  Az ötödiken egy fiatalasszonyt, csak úgy becéz magában, "az Ötödik elem", mindig becsavart törölközőben jelenik meg és tereget. Egy másik lakásból egyszerre négyen-öten is kipréselődnek a kis teraszra és dohányoznak, közben nagy hahoták közepette mesélik napi történeteiket, ők a "Vigyori család".

A kilencediken szinte minden pénteken a házigazda későn ér haza a munkából, kicsit becsípve, amit a felesége már legalább – ránézésre – húsz éve nem bír elviselni, kiabál, acsarog, amíg egyoldalúan, vagy mindkét részről néhány pofon el nem csattan, aztán csend lesz. Ezeket a pofonokat túlélve, tudni lehet, hogy nyugalom lesz a következő péntekig. Őket nevezte el a filozófusunk "Dir-Durr család"-nak.

  Az ablakok is, mint egy idővonal, mutatják a bennük lakók értékrendjét. Vannak virágos teraszok, ablakok és vannak matricával díszített üvegek, vagy havonta fehérre mázolt világító teraszok. Néha zenék szűrődnek ki egyik-másik helyről és mind más-más stílusról, lélekről árulkodnak.

Két tinédzser lakik balra az ötödiken, onnan sokszor valami modern performanszos zene hallatszik. Pont szemben, a tizediken lakó szerb zenét hallgat, míg az alatta levő, csak kemény rockot bömböltet.

A hatodikon egy zsidó család él, nem vallásosak, csak az ünnepekre teszik ki az ablakba a menórát. Egyébként csendes család, fiú gyermekük nem hallgat zenét, szinte csak tanul egész délután az ablakkal szemben álló asztalánál.

Az alsó szintek messze vannak a filozófustól, de így is tudja, ki mit szeret és mit nem. Felülről jobban rálát a teraszokra, látja az öltözékeket is, de onnan kevésbé hallja a hangokat. Némelyik teraszt nem használja a gazdája, csak lomokat tárol benne, egyiken épp négy bicikli lapul, talpalatnyi helyet sem hagyva az életnek.

Érdekes, hogy így összezsúfolva mennyire nem is tudják, kik laknak a mellettük lakó lakásokban. Talán biccentenek a liftben, amikor összefutnak, de mindenki némán viseli el a másikat – mélázik a filozófusunk.

A filozófussal szemben, a közel száz lakás olyan, mintha egy-egy idővonal lenne a Facebook-on. Mindenki jól kiismerhető. Már a parkban sétálva, vagy a boltban összefutva is megismeri ezeket az embereket. Bár őt nem ismerik, de ő mindig kedvesen mosolyog, a szeme-sarkán épphogy nem fedezhető fel az "ismerlek ám", huncut csillogás.

A filozófusunk is csapdába esett, mindent tudott már a szemben lakókról, csak azt nem vette észre, hogy a mellette lakók kifélék és szinte sosem látja őket. Nem ismeri meg őket a boltban, bár néha némán együtt utazik némelyikükkel a liftben, de oly ritkán, hogy azt gondolja, csak valami rokon jöhetett látogatóba valamelyik szomszédhoz.

Egyik pipázós estéjén minden örökre megváltozott, kettétört ez az idilli kukucskálás a kibillenthetetlennek hitt hétköznapokból. Pár szinttel alatta egy lakástűz keletkezett. A füst olyan nagy volt, hogy az egész házat kiürítették, éppen akkor, amikor a pipázós, figyelő óráját töltötte volna. A tűzoltók küzdöttek a lángokkal, közben az este egyre mélyebb lett. Sötét és hideg volt, mintha csak a tél akarna hirtelen rájuk törni. A lángok makacsul nyaldosták az egyre feljebb eső lakásokat, míg el nem érték a filozófus lakását is. Aztán mintegy befejezésképpen nagy durranással az egész épület homlokfala kivágódott és a szemközti lakások ablakain repült be, s mint egy óriási golyószóró, megsorozta a szemben álló épületet. A tűz hamarosan kialudt, de a pusztítás hatalmas volt, gondolni sem lehetett arra, hogy a filozófus saját lakásába visszatérhessen ezen a hajnalon.

 Csak egy évvel ezután készült el a ház, amikor a filozófus újra az erkélyén ülhetett, bár már nem dohányzott, de emlékezett az órára, amikor nagy élet folyt a szemközti házban, tehát megszokásból kisétált az erkélyre. Döbbenet ült az arcára attól, amit látott. 
A legtöbb kedvenc család lakása helyén csak deszkák látszottak. 
A macskás család többé nem nevel cicákat, a rockker zene helyén néma csönd hallatszik, a videós ablakán át többé már nem szikrázik kifelé a filmek fénye. Nincs performansz zene sem, és a dohányos család sem kacag többé a teraszra zsúfoltan. Nem világít már a menóra fénye sem. Háborús hangulatot áraszt a látvány.

  Csak az egyik erkélyen ücsörög egy tolókocsis ember a "Dirr-Durr család"-ból, Igen, az, aki pofonokkal koronázta a péntek estéket. Mikor összeakad a filozófus döbbent tekintete a férfival, a féllábú mélabús ember lassú mozdulattal, mint egy köszönésképpen felé int. Közben a felesége mosolyogva nyújtja neki a megtömött pipáját. Mostantól a filozófus nyomdokába lépett, kukucskálhat, mert a vele szemközti tömbben mindenki túlélte a katasztrófát.

Geo Radno

Kuplung, a sokat megélt eb munkát keres

— Vége a csatangolásnak! — döntötte el Kuplung, és azonnal munka után nézett. Család kellene meg egy kis kuckó! — álmodozott. Szemei előtt máris hat-hét kis gömböc, göndör-szőrű vakarcs játszadozott a rendezett kertben elhelyezett kutyaól előtt, amíg ő a párja ölében melengeti családfői magabiztossággal teli fejét.

Emlékezett, hogy épp a minap feküdt egy álláshirdetési rovaton, amely kellemesen bizsergette a szőrét, még alvás közben is. Kikotorta az újságot és szemezgetni kezdett.

— Valami éjszakai portás állás kellene vagy objektumőrzés — mélázott keresés közben. Hirtelen megakadt a szeme egy hirdetésen.

   "Rövidszőrű kutyát keresünk, aki beszél a macskák nyelvén, fogazata hiánytalan, s azt nem fél használni. Hangos ugatási tulajdonság és patkány vagy egér-nyelv használata előnyt jelent"

Egyből tudta, ezt az állást rászabták, azonnal megnézte a címet és már indult is, mert jól ismerte a környéket. Útközben kicsit gyakorolta a macskák köszöntését és pár régről ismert cicuskörökben használt kifejezést, nem túlzás, hogy perfekt módon tudott a macskákkal kommunikálni. Amikor megérkezett egy nagy kandúr, fogadta, és valami idegen macskás dialektusban kezdte kérdezni, amit alig értett. Mikor végre megértette a kérdést, jópofáskodva dorombolt vissza, Tudta, ezzel nyerő minden macskánál.

Bent, az udvaron már kissé elszállt a magabiztossága, amikor látta, mennyi jelentkező van. Legjobban azon csodálkozott, hogy egy macska is állt a sorban. Megszólította: — Ez az állás nem kutyáknak szól? — nyamnyogta Kuplung kissé szemtelenül, azonnal csípős választ kapott, legnagyobb meglepetésére nem macskául, hanem kutyául felelt a cicus. — Te meg jobban tennéd, ha helyretennéd a macska-nyelvtudásodat, ezzel itt nem sokra mész — kapta vissza a kritikus vakkantást. — Én még egérnyelven is tudok, amellett, hogy a patkányok összes dialektusát ismerem — azzal dacosan elfordult tőle a vakkantgató cirmos nagysága.

Mivel gyakorlata még nem volt a munkakeresésben, egy vizsla tájékoztatta, hogy önéletrajzot kellett volna hoznia. Aztán gyorsan segített rajta, egy formanyomtatványt adott neki, amit csak ki kellett töltenie. Azt is megsúgta, hogy valamilyen magyar fajtát írjon be a származás rovatba, mert azt kedvelik errefelé.

— A legjobb, ha a puli dédszülőket említed, mert bár rövid a szőröd, de vizsla nem lehetsz, azt én azonnal kiszagolom! — morogta halkan, barátságosan, persze kicsit okoskodva is, aztán hozzátette: — Bár, ha meggondolom, itt én leszek a nyerő, te akár már mehetsz is tovább.

A mi szemfüles, sokat megélt kutyánkat azonban nem lehetett eltántorítani. Maradt. Kivárta a sorát és közben kaparászta a nyomtatványt. Némelyik kérdésnél megakadt, mint például a fogainak száma, azonban kivágta magát és bemaszatolta, hogy hiánytalan. Ráadásnak azt hozzátette, fogkőmentes, fehér fogak. Testsúlyánál nem volt gondja, persze kicsit többet írt, hogy jelentősebbnek tűnjön az ereje, a harapásnál kicsit megint bajban volt. Hány kilogramm erővel tud harapni? —mélázott. Emlékezett, hogy egyszer egy gazdáját kellett megvédenie egy erőszakos embertől. Annak a kezébe akadt — mintegy védekezésül — egy mérleg, amire rá is harapott. Hogyne tette volna, hiszen nem óhajtotta a bőrén érezni annak a súlyát, tehát jól megfogta. Amikor elment a támadó, a mérleg kiakadt a százhúsz kilogrammnál. Tehát százhúsz kilogramm, pecsételte a papírra. Büszke volt magára, hiszen mindenre tudta a választ, még valami miniszter kutya is lehetne ennyi ésszel!

 Amikor sorra került, olvasni kezdte egy nagyon komoly kinézetű, elegáns, fehér macska az adatait, csak hümmögött, hámmogott rajta. Jó darabig nem kérdezett semmit, majd kis idő múlva megszólalt:  — Szóval úgy érzi, önnek való ez az állás? — kérdezte, de nem várva választ, hirtelen folytatta: — Nagy felelősséget kell itt vállalni, három műszakban kell őrizni a macska-kolbászgyár gazdasági bejáratát. Be tud járni pontosan a munkakezdésre? — hajlította a macskaságos szót kérdésre a nagy fehérségből kinyíló rózsaszínű macskanyelv.

— Természetesen, Nagyságos Cicus, vagy hogy is nevezzem a hölgyet! — dorombolta a lekenyerező hangsúlyával Kuplung.

 A macska mintha csak erre várt volna, azonnal támadó felháborodással lépett fel. — Hogy képzeli, én még lány vagyok, kikérem magamnak a hölgyezést! — azzal ideges rángással rázta le a körmeibe akadt kutyakaparással kitöltött papírost, és kitessékeltette az ajtóban álló két dán-doggal a meglepett, munkakereső kutyánkat.

— Ne aggódjon, kolléga — szólalt meg a kevésbé morcos dog mellette. — Az állást már megkapta a főnök csacskaságának hetedik unokahúga. Ezt a műsort csak szórakozásból tartjuk.

Kuplung szomorkásan ballagott ideiglenes vackába búslakodni kissé. Közben egyenként mondott le a terveiről. Párkeresés? Hja, az most luxus, mint ahogy a kölkök nevelése is. Most kereshetek megint valami állatbarát családot, akik legalább a télre menedéket adnak.

Geo Radno

Kuplung, a polgármester kutyája

A téglakerítés postaláda alatti kis beszögellésében talált magának éjszakai menedéket Kuplung, a kutya, ahol a házban lakó gazda-asszony rátalált. Azonnal betessékelte némi simogatással kényeztetve, és már melegítette is az előző napról megmaradt gulyáslevest.

— Ez marhahús! — gondolta magában a kutya falatozás közben, és máris tudta, itt jó helye lesz. Manapság kevés az olyan ház, ahol a gulyáslevest marhahúsból csinálják, azt nem is számítva, hogy ebből itt még maradék is akad. Elégedetten lefetyelte a finomságot, néha felnézett az asszonyra és szelídebb szemét próbálta mutatni. Jól tudta, hogy kezesnek kell lennie, akkor mindenki őt kényezteti majd. Manapság nehéz jó gazdát találni, főképpen egy olyan kóbor ebnek, mint amilyen ő maga is.

Hamar kiderült a bőség oka. A házban lakott a falu polgármestere, akivel most új dimenzióba lépett a mi kutyánk. Eddig volt már nyugdíjas, hajléktalan, vállalkozó és még milliomos kutyája is. Most a közmunka mezejére lépett. „ Ezt is ki kell próbálni” — állapította meg.

A következő napokban csak a családdal ismerkedett. A házhoz még tartozott két nagyobb gyerek is, de ők csak ritkán jöttek haza. A nagyobbik fiú már egyetemista, a kisebbik fociakadémiára jár, őt hetente egyszer, vasárnap viszik a majdnem háromszáz kilométerre lévő iskolába. Péntekenként a polgármester apuka autóval ment érte, csak ritkán jött vonattal. A polgármester keresztény ember, minden vasárnap templomba jár, de azért nem buzgó vallásos. A párt, amelynek tagja, s melynek támogatásával a falu vezetője lett, sokkal tekintélyelvűbb, mint ő.

Éppen ezekben a napokban készültek a nagyobbik fiával egy meleg felvonulásra, amire egy csomagtartónyi tojást is bevásároltak a közeli tanyáról. Kötelességének érezte, hogy gyerekeiben is elültesse az ellenérzést.

— A saját nemét szerető ember, az ferde hajlamú, beteg ember — mondogatta, talán kicsit többször is annál, hogy ne tűnjön fel, már-már inkább saját magát győzködi.

Kuplung számára ez egyértelmű volt. A felvonulás után is büszkén dicsekedett a tojásdobálás eredményeiről. Felháborodottan számolt be arról, hogy még őket zaklatták a rendőrök a felvonulók helyett.

A nyár esti hosszú, borozgatós beszélgetésekből az is kiderült, hogy hamarosan választások lesznek és a polgármester szénája nem áll jól. Az állandó iszákosságát, amely már függőségig fajult, senki sem nézte jó szemmel. Már a saját pártja sem választotta meg legutóbb a megyei közgyűlés esélyesei közé, és a pártlistában is a vége felé kapott helyet. Mindezt felháborodva konstatálta, mintha vele semmi baj nem lenne, csak azt hangsúlyozta: — Én alapítótag vagyok ebben a pártban, de nem becsülik meg ezt sem!

Aztán a kampány alatt még kevésbé törődött a választóival, igaz, egy alkalommal elindult a faluban, de a harmadik háznál és a tizedik sörnél már sehova nem ment, úgy kellett hazavinni. Ezzel a kampányt le is tudta. Így nem csoda, ha elvesztette a választást.

A választás után kicsit nyugodtabb időszak következett, Kuplung is több időt töltött a volt polgármesterrel. Időnként látogatók jöttek, akik sajnálkozva siránkoztak az elvesztett választás miatt, de Kuplung nagyon is tisztában volt azzal, ki az, aki álszenteskedik.

— Ez is elitta az eszét! — gondolták magukban, de ezt is csak a mi kutyánk hallotta meg a siránkozó szavak mögött.

Ezután egyik este olyan dolog történt, amit még a kóbor eb sem gondolt volna ebben a békés családban. Éppen a soron lévő csontot ásta el az udvar végében, amikor nagy hangzavarra lett figyelmes. A gazda ordítozott, a feleség siránkozott. Mintha csak most jött volna el a világvége!

Aznap délután tért haza az egyetemről a nagyobbik fiú. Először nagy öröm és ölelgetés fogadta, estére viszont mindent a fejéhez vágtak, mintha csak egy rajtakapott tolvaj lenne. A fiú nagy ajtócsapkodással rohant el. Az apja egy jó idő múlva is eszeveszetten kiabált utána, pedig már régen hét-határon túl járt, de legalábbis a nagyszülőknél, akik egy utcával arrébb laktak. — Még hogy az én fiam a férfiakat szereti? Hogy képzeli ezt? — kelt ki magából minden benyakalt feles után a volt polgármester.

Kuplung aztán kihasználva a csapkodós ajtókat és a tárva-nyitva hagyott kaput, szépen, csendben odébbállt. Úgy gondolta, még a kóborság is jobb, mint egy ilyen faramuci család.

Talán még ma is keresi a volt polgármester és a felesége.

Geo Radno

Kuplung, a kutya milliomos lesz

Pára terjeng a plafonig csempézett sarokból, ahol a zuhanyrózsából több-száz egyenes vízsugár célozza meg és szinte masszírozza a kutya sok szemetet látott testét. Kuplung az a kutya, akit most kozmetikában kényeztetnek. Nem volt ez mindig így. Nem gondolta volna, hogy szürke szőre helyén aranyló és rézvörös szőrszálak fognak feltűnni, úgy, mint kisebb korában.

 Pár hete még fekete kukás-zsákra feküdt, hogy ne fázzon, és a legnagyobb élvezete a szemeteszsákok szétszaggatása volt. Na, nem a rombolás vezette, hanem az édes zsákmány, amit ezek a zsákok rejtettek.

 Fehér törölközőbe tekerték, majd gondos kezek dörzsölték meg minden porcikáját. Szőrét egyformára vágták. Körmeivel is bíbelődtek, de olyan jól érezte magát, semmi sem bántotta, és eszébe sem jutott éles fogaival kapkodni.

Most milliomos lett. Amikor a gazdája mellé szegődött csak a gyomra vitte, igaz, szegénységben élt, de egy falat mindig maradt számára a hulladékból, papírból tákolt otthonában. Még sehol sem érezte magát ilyen jól. Feladata is akadt, a gazdája minden nap felolvasott neki, és neki csak vakkantania kellett néha. Szegény ember olyan okosnak hitte, hogy ha egyet vakkantott, akkor arra azt mondta: - Ez azt jelenti, hogy nem! Majd, amikor kétszer, akkor meg úgy vette, hogy Igen a válasz. Bár néha csak játékból tette a dolgát, oda sem figyelt, mire is ugat.

 Néha jöttek gazdájához hasonlatos emberek, akik hasonlóan erős bűzt árasztottak, és a hiányos fogaikkal valamilyen társasági divatot követtek. Felfoghatatlan egy kutya számára, hogyan tudják fogak nélkül megvédeni magukat. A szagot nagyra becsülte, hiszen ő így ismerte fel, a közeledő ismerőst. Ilyenkor elégedetten vakkantott kettőt. Ha ismeretlen jött, akkor csak egyet ugatott és erősen morogni kezdett. Na, ettől aztán kevés idegen merészkedett a kalyibájuk közelébe.

 Ezzel a mutatvánnyal nagy sikert aratott legújabb gazdája és az ismerősei körében. Gazdája, akit professzornak becéztek társai, egy magas, csontos, középkorú ember, régen bányamérnökként dolgozott. Jó szakembernek és sikeresnek számított addig, amíg egy alkalommal el nem vesztette egész családját egy görögországi buszbalesetben. A munkája miatt nem tartott velük, másként ő sem lenne az élők sorában.

 Az ily módon családot és talajt vesztett ember már nem akart megfelelni semmilyen társadalmi normának. Nem akart semmilyen hivatalos nyilvántartásban szerepelni. A maga módján élve eltemette magát. A lakását elhagyta egy kisebb batyuval, és azóta sem volt több tulajdona.

 Most a kutyájával a lottónak köszönhetően milliomos lett, de ettől még nem lett több kívánsága. Maga köré gyűjtötte azokat a szerencsétlen embereket, akikkel az évek folyamán barátságot kötött, és mindenkit szó nélkül eltartott. Egyik hajléktalan jogász tanácsára vett egy kis tavat vidéken és a pénz nagy részéből apartmanokat kezdett építeni a parton. Szinte sorban, ahogy elkészültek, jöttek a beköltözők.

 Na, de térjünk vissza Kuplunghoz, akit nem véletlenül ért akkora megtiszteltetés, hogy a kutyakozmetikában ápolják. Hiszen ő volt az, aki a vakkantásaival kiválasztotta a nyerő lottószámokat. Így új nevet kapott: "Ötös őrmester", most ő a tóparti házak lakóinak őrzője. Amióta milliomos, úgy is viselkedik. Magabiztosan, peckesen jár, és úgy érzi, ő a legszebb a világon.

 A Professzor kifizeti a kutyafelújítás árát, az összeg akkora, amennyiből nem olyan régen még egy hónapig is eléldegélt. Már több mint féléve vette fel a nyereményt, de nem is sejti, hamarosan sokkal szegényebb lesz, mint előtte. Valahol egy repülőn ül már az ő megbízott titkára, aki ügyvédi végzettségével hajléktalan sorban tengődött eddig. Ennyi idő alatt tudta elhelyezni azt a sok pénzt az offshore számlákon. Már a saját bankját is megalapította odakint. Most igyekszik új állampolgárként, új névvel boldogulni egy tengerentúli országban. A Professzor becenévre hallgató újdonsült milliomost, pedig lassan el fogják lepni a kifizetetlen számlák. 

Vajon a tóparti házakban lakó hajléktalanok, akik nejlonból tákolt viskóikból jöttek ide, apanázs nélkül meddig maradnak ott a szép, tiszta, de pénz nélküli vidéken?

Geo Radno

Kuplung, a sokat megélt eb

Kuplung szerencsés kutya, mert rövid szőrén nem látszik meg a gondozatlanság, bár már hetek óta az utcákat járja.

Most egy megszokott útvonalon ballag. A fal mellett osonva szaglászik. Az emberek a járdán dolgukra sietnek, mint a robotok, rá sem hederítenek. Nincs idejük egy kóbor ebbel foglalkozni. A következő sarokhoz igyekszik éppen, ahol egy konyha működik, tudja, ott mindig talál valami maradékot.

Útközben arra gondol, milyen nagyszerűen indult az élete. Mikor megszületett, finom konzerveket, halat, csirkét, marhát evett. Mindennap sétáltatta a gazdája, ismerős fákat szagolhatott végig a parkban. Amikor az unokák látogatóba jöttek, a gyerekek szinte elkényeztették. A Burkus nevet ragasztották rá, és igazi kényelmes, királyi életet élt.

Sokat ugrándozott önfeledten, fajátékaira még ma is jól emlékszik. Amikor gazdája leesett a lábáról, és többé már nem volt, aki sétálni vigye, az ágy mellett őrizte a beteget. Már nem tudhatta meg, mi lett vele, mert egy alkalommal a gazda fia elvitte egy menhelyre. Itt is rendesen kapott enni, játszott társaival, sok látogatóval kacérkodott.

Ám ez sem tartott sokáig. Fekete ruhások jöttek, akiknek nem tetszett a hely, és szétvertek mindent. Akkor indult útnak először a világba, menekült a dühös emberek elől. Kóbor eb lett belőle.

Furcsa nevét legutolsó gazdájától kapta, három évet töltött egy autósiskolában. Jó dolga volt, egymást követték a finomabbnál finomabb ételek, amelyeket az iskola oktatói adtak neki. Mivel mindenki más időpontban érkezett a telephelyre, ezért senki nem tudta, hogy ő evett-e már valamit. Aztán eltűntek az autók, az emberek, a gazda. Az iskola bezárt. Egyik napról a másikra üres lett a telephely, és ő egyedül vakkantgatott egész álló nap, mire végre valaki rányitott, és hozott valami harapnivalót. Amikor az egyik napon estig sem jött senki, akkor kiszökött egy laza kerítésdrót alatt. A telepen vackot és új nevet is kapott, most megint utcára került.

Még emlékszik, hogy régen fanyalogva fordult el a nyers hústól, inkább addig éhezett, amíg nem talált egy jóakarót, aki szendviccsel, főtt maradékkal kápráztatta el.

Ma már a lenyúzott bőrt sem veti meg. Piszkos papírokon alszik, és megosztja helyét a bogarakkal, legyekkel és patkányokkal.

Most befordul a sarkon egy zsákutca felé, megáll, körülnéz. Érzi, hogy itt csapdába is eshet, de elég szélesnek találja az utcát, hát bátran besétál. Magabiztosan, nem először jár itt. Ezúttal süteménymaradékokat és főtt tésztát is talál. A tésztán pikáns utóízt érez, amire a régi gazdája mindig azt mondta:

− Ez már megsavanyodott, ezt nem eheti meg az én kutyám! − azzal ezt az ételt leszűrte, és zacskóban a kukába tette.

Most ez is fenséges étel volt, és közben az sem zavarta, hogy a sarkon három ember sétál be. A csapóajtón kirángatják hosszú fehér köpenyénél fogva a szakácsot.

 − Ember, átgondoltad, amit kértünk? − szólt egy magas, kopasz, feszülő pólós férfi a kicsi, törékeny szakácshoz.

 − Ez a konyha mindig a családunké volt, régen itt áll, és még senkit nem zavart ez a szag! − mondta reszketve a zsíros köpenyes, alacsony emberke, és alig fejezte be a halk mondanivalóját, egy nagy pofon repítette a fal mellett sorba rendezett zsákok mellé.

 − Nem érted, hogy büdös vagy? − kiáltotta utána egy másik férfi, aki jóval kisebb volt a többieknél, de a széles vállak mellett magabiztosnak tűnt, ami a társak erőfölényének is köszönhető.

 − Takarodj innen, nem érted? Te vagy a büdös, nem a konyhád! - üvöltötte felsőbbrendű hangsúllyal egy harmadik, azzal odalépett, és a zsebéből előkapott késsel lesújtott a még földön fekvő reszkető konyhásra. Majd újra és újra! Hátralépett, és csak ennyit mondott:

 − Büdös kutya! Most már érted? − azzal a három férfi komótosan kisétált a zsákutcából, és eltűnt a sarkon.

Kuplung, a tapasztalt, sokat megélt eb tudja, hogy holnap másik hely után kell néznie, mert itt többé nem talál maradékot.

Geo Radno