Kuplung végre, nagy nehezen megszabadult
attól a vak embertől, aki mellett eltöltötte utóbbi napjait. Már régen érett a
szökés, mert állandóan a fejére koppintott fehér botjával, ha kicsit előrébb
merészkedett tőle. Ez nagyon idegesítő volt számára.
Egyszerre csak óriási forgatagban
találta magát, hát ez a piac. Legalkalmasabb hely arra, hogy megszökjön. Az éhség is
kínozta már, legalább egy hete nem evett rendes ételt. Folyton valamilyen ismeretlen ízesítésű vízben kapott
áztatott, száraz kenyeret.
A piacot kerülgetve egy rést, kaput keresgélt, hogy a bentről mindenfelől áradó füstölt húsok szagának közelébe jusson. Aztán
végre kinyílt egy kapu, amelyen egy furgon gurult be és ő azonnal utána eredt.
Aztán elbújt a teherautó alatt. De milyen jól tette! Nagy ládákban finomságokat
kezdtek pakolni az orra elé. Sonka, kolbász és ezer íncsiklandozó illat ingerelte. Aztán, amikor senki nem figyelt, gyorsan megragadott egy ládából
kilógó füstölt csontot, de nem akármi volt az! A többi részét nem látva, csak a
kirángatása után jött rá, hogy ez bizony egy jókora disznócomb. Na, ez már
megvan, de még menekülőre kellett fognia. Sikerült is nagy lendülettel
eliszkolnia egy eldugott sötét sarokba. A nagy kiabálást követően megvárta
rejtekhelyén, hogy elcsituljanak a kedélyek. Éppen azon törte a fejét, hogyan
vihetné még jobb helyre a zsákmányt, amikor különös és
megmagyarázhatatlan dolog történt. Egy nagy darab ember hajolt hozzá és nagyot
sózott rá a kezében tartott sétabottal, de olyat, hogy csillagokat látott. Alig
eszmélt a sokkoló élményből, mire a bot gazdája eltűnt a sokaságban, a nagy zsákmányával együtt.
Nem jól kezdődött ez az újabb
kaland, amely már ismerősnek tűnt neki a kóborlásaiból. Nagyot sóhajtva gondolt
az elkövetkező szűkös napokra, hacsak nem talál valakit, aki pártfogásába veszi.
Némi eredménytelen koldulás után szédelegve
és szomorúan vette az irányt a kijárat felé. Valahogyan a lábak között
szlalomozva a kijárat helyett mégis a kijárat melletti portásfülkében találta
magát.
Jól is tette! Két személy tartózkodott
a kis helyiségben. Éppen ettek valamit, de szinte állandóan ki-be járkáltak,
közben az embereket figyelték, na meg a táskákba kukkantottak bele véletlenszerűen. Valamit kerestek, vagy
valakit? Nem igazán tudta Kuplung, de érezte komoly helyre került.
– Nézd, Pistu!
De helyes kis kutyus! – szólt a társának a pocakos, karszalagos
ember. A másik vékony férfi, aki valamivel fiatalabbnak látszott a
nagydarabnál, csak egy pillantást vetett felé. Szóra sem méltatta. Most éppen ő
figyelt az ajtóban állva. Több szó sem esett, viszont finom szalámis kenyeret
kapott a pocakos embertől, amivel igazán elégedett lehetett. Már nem is volt
éhes. A nagy combot is elfelejtette.
Hálásan kuporgott le az ajtó
melletti asztal oldalához.
– Most egy kis
heverészés következik – gondolta kutyánk. – Utána majdcsak lesz
valahogy!
Talán ha fél órája lehetett a portásfülke
ajtajában, de máris úgy tűnt, mintha mindig ott lett volna.
A nagy sürgésben csak az illatokat
pásztázta Kuplung és ehhez a szemét sem kellett nyitva tartania.
A sokféleségből, aztán egy ismerős illat keltette fel érdeklődését. Közeledett. Előbb csak felfigyelt, majd felismerte, ez a
zsákmány comb illata és aki közeledik, nem más, mint a sétabotos férfi. Ahhoz
képest, hogy bottal járt, nagyon is gyorsan iszkolt kifelé. Ezt Kuplung is
észrevette, és biztos volt benne, hogy az ő combjával akar meglépni. Több sem
kellett a mi jó kutyánknak, felpattant. Csaholással az ember kezében lévő
szatyornak esett, amelyben a nagy darab comb dagadozott kifelé.
Bár a következő percben már tudta, nagy
hiba volt, hiszen a járóbot feléje emelkedett és lesújtani készült. Aztán csoda
történt! A bot nem csapott le. Azonban a pocakos portás megragadta az embert és visszautasítást nem ismerő határozottsággal a fülkébe invitálta.
– Azonnal
kérem a táskáját megmutatni, zsebeket kiüríteni! – szólította
fel a meglepett férfit.
– Na, itt
nekem semmi dolgom – gondolta a kutyánk és ismételten
leheveredett, gondolta, majd meglép, ha már elültek az események és eléggé kipihente magát.
Ami ezután történt, álmában sem
gondolta volna, azt sem, hogy hamarosan őt ünnepli mindenki.
Az ő comb-tolvaja nem kicsi fogásnak
bizonyult. Ami előkerült tőle, az még egy zálogház készletnek is elment volna.
Ékszerek, igazolványok, pénztárcák sora került elő a létező minden nyílásból a
botos férfi kabátjából. Jött a rendőrség is, elvitték. Az ünneplés nagy volt,
de a babér a kutyánké lett. A legnagyobb zsebtolvajt fülelte le véletlenül.
Volt ott egyből minden földi manna. A húsboltos finom csontot hozott neki, a
kifőzdés is egy egész pár debrecenit rakott elé. Tejet kapott a
tejcsarnokostól, és még ezernyi apró ajándékot.
– Ez kérem egy
valódi csoda, csoda ez a kutya! – mondta
kicsit később egy rádiós riporternek a pocakos, mintegy kinevezve magát a
Kuplung sajtószóvivőjének! –
Hetek óta keressük ezt a
zsebest, szinte már rablás, amit itt művelt és aztán megjelenik a semmiből ez
az áldott okos kutya és egyszeriben elkapja, mintha csak ezért vezényelték
volna ide. Ez kérem, egy igazi nyomozó kutya! – ismételte
még számtalan riporternek a pocakos portás.
Kuplung csak pislogott, na nem
annyira a dicséretek miatt, inkább, mert annyira teleette magát, hogy mozdulni
sem tudott. Minden újabb riporter megjelenésekor büszkén mutogatták, és
fényképezték mindenféle újságoktól érkezett fotóriporterek.
Kuplung híres lett! De!
De Kuplung nem volt elégedett, hiszen
az ő disznócombjával senki sem foglalkozott. Igaz, ezerszer kapta vissza a
négylábú egyetlen combja helyett a legjobb finomságokat. De az a rágós comb
akkor is az övé volt egyszer, ha csak rövid időre is.
Legnagyobb bánatára ezzel senki sem
törődött már!
Geo Radno
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése